A nagy csomag szállító kolléga egy napja

Sziasztok! A nevem Feri, na de nem Vágási Feri, habár én is rengeteget „keccsölök”, sőt néha még Góliát is itt van velem, Ő a rakodó kollégám Gergő, vagyis most már legyen csak Góliát a Szomszédok után szabadon, akkor jön velem, amikor olyan nehéz, vagy nagy csomagot, illetve árut szállítunk, amihez az én erőm már kevés, pedig bivaly erős vagyok ám, 100 kg-t a hátamon simán beviszek a házadba ha így rendelted. Hentes a szakmám, le is húztam benne 5 évet, a féldisznók és a marhák között a vágóhídon, majd a boltban a hentespultban. Aztán úgy döntöttem inkább apám nyomdokaiba lépek, aki tehertaxis mióta az eszemet tudom, még Barkassal, meg Zsukkal kezdte az ipart a Domusos időkben, de vitt Ő már minden féle árut, zongorát, jakuzzit, vitorlázórepülőt, csak talán Hófehérke üveg koporsóját nem.

Na röviden ennyit rólam, nézzük mit is csinálunk mi szállítók. Igen szállítók, mi nem futárok vagyunk. A futárok kicsi dobozkákat, leveleket, meg étel visznek neked, mi szállítunk, nagy, nehéz, törékeny, amorf, túlméretes dolgokat. Igen, ez az a kategória az áruszállításban, amit nem szívesen kezel senki. Miért? Azért mert itt keccsölni kell barátom! Itt a csomagot meg kell fogni, nem is egyszer, kézzel kell rakodni, és komoly erőt kifejteni. Ég a kalória, persze mellette piszkos lehetsz és meg is izzadsz – ezért van nálunk sokszor 2-3 váltás felsőruházat is, hogy ne úgy jelenjünk meg a vásárlónál, ahogy Ő nem szeretné. Mellette figyelmesen kell vezetni napi sok órán keresztül, a vásárlóval mindig udvariasan kommunikálni (még ha nehéz napja is van, vagy ha nekem van az), utánvéteket kezelni, és mellé adminisztrálni az online rendszerben. Összetett ugye?

Én imádom, lehet azért is, mert a boltban is imádtam a hentes pultban lenni, és embereket kiszolgálni, váltani velük pár szót a világ dolgairól, meg persze vezetni is szeretek, vállalkozóként meg főleg, mert magamért hajtok. Még szabadidőmben is vezetek, hol a személykocsim, hol a motorom.

Na de már megint elkalandoztam…a napom reggel korán kezdődik, általában 5-kor kelek, rendbe kapom magam, kimegyek beindítom a teherautóm, körbejárom, megsimogatom, adminisztrálok, és indulok a depóba rakodni. Megérkezvén felveszem az aznapi túrafeladataimhoz előkészített csomagokat, de nem ám tessék-lássék módon, Figyelembe kell vennem, hogy milyen sorrendben pakolom majd le a címeket, emellett azt is, hogy mit hogy tudok rögzíteni, mit rakhatok egymásra és mit nem, valamint a vásárlók által meghagyott külön megjegyzéseket is figyelembe kell vennem. A felkerülő árukat státuszolom, hogy a tervező kollégák, vásárlók tudják, a csomag elindult a raktárból. Ha minden fent a platón útnak indulok. Vidéki túrámon napi sok száz kilométert megyek, igen, nálunk nem úgy van, mint a futároknál, hogy az utca egyik oldala tiéd, a másik a kollégáé, nem, itt taposni kell neki. Ha budapesti és környéki napom van, akkor megyek vagy 300 km-et, de itt hamarabb végzek a nappal, előnye is van, meg hátránya is. A fővárosban mindig nagy a forgalom, és nehezen tudunk parkolni. Van, hogy a címtől 50 méterre van csak parkoló vagy távolabb, és oda kell elvinni a súlyos, nagy, amorf terméket, segít ilyenkor a molnárkocsim, a legjobb társ, teszi a dolgát, és nem felesel😊

A címzetthez érkezés előtt átlag 30 perccel hívjuk a vásárlót, hogy érkezni fogunk, szerencsénkre a diszpécserek minden szállítást megelőzően leegyeztetik, hogy melyik nap és közelítőleg mikor visszük a csomagot, így általában várnak minket, és otthon vannak. Persze van, hogy ennek ellenére sem érjük el a vásárlót, ilyenkor hívjük többször, a diszpécser is, néha még a megbízó is. Ha nem érjük el, akkor is kimegyünk a címre, és keressük, ha nincs mégsem otthon, dokumentáljuk az ottlétünket, és majd jövünk máskor. Nem szeretem, ha nem tudom átadni a csomagot, ilyenkor mindig olyan érzés fog el, hogy ez nem sikerült, másrészt ha nagy a csomag, nem olyan jó kerülgetni a platón nap közben.

Így megy ez címről címre, míg a túrafeladat végére nem érünk. Jó esetben átadunk mindent, rosszabb esetben marad fent valami, azt még vissza kell vinnünk a depóba, van, hogy csak következő reggel adom le.

Szeretem, amit csinálok, máshogy nem is lehetne ezt az ipart űzni, persze vannak nehéz napjaim, mint mindenkinek, mint a vásárlóknak is. A vásárlók többsége vár minket, és kedves velünk, de van itt is kivétel, aki sajnos lekezelő velünk szemben, pedig igyekszünk kedvesek lenni mindenkivel, hiszen ebből élünk.

Amikor Góliát is jön velem, akkor még gyorsabban telik az idő, sokat beszélgetünk, persze vannak olyan napok is, amikor kevesebb szó esik.

Mi az, ami nehéz kérdezhetnéd. No igen, nehéz, amikor várni kell a vásárlóra, mert nincs otthon, és a pár perc sokszor több tíz perc, fél óra az ígéret ellenére, mert ilyenkor tolódik minden további érkezésünk. Nehéz az, amikor kártyával szeretne fizetni a vásárló, de a limit bizony nem engedi a fizetést, és ilyenkor jobb esetben limitállítás újra próba, rossz esetben irány a bankautomata és pénzfelvét, ez is nagyon időigényes. Rossz az, amikor nincs pontosan kiszámolva a készpénzes utánvét, és nem tudok visszaadni, mert nincs nálam még annyira váltó a túra elején. Rossz az, amikor a telefon nem olvassa be a QR kódot a csomagon, és manuálisan kell státuszolnom. A legrosszabb ha lerobbanunk, mert hát olyan is történt már, annak ellenére, hogy a munkaeszközöm minden gondosságot megkap tőlem….egy lerobbanós eset sok szomorú vásárlóval jár.

Mi az, ami a legjobb? Látni a vásárlón az örömet, hogy, amit rendelt, azt én viszem ki neki, ha szakállam lenne, olyan lennék, mint a Mikulás…a termetem megvan hozzá😊

Hálás dolog szállítónak lenni, még ha sokat is kell dolgozni, nehéz, nagy, amorf csomagokat kezelni, rakodni, aki szívből csinálja, az megtalálja ebben a számítását, aki mogorva, bufurc, és nincs benne lelkesedés, az jobb ha másból keresi meg a napi kenyérre valót.